... de előtte még tekintse meg a nagyérdemű a HANGÁR soron következő epizódját...

Igaz, már az elején többször megemlítettem, hogy kissé rapszodikus lesz a bejegyzések gyakorisága, de azért mégis bánom, hogy nem írtam meg korábban ezt.  Aggaszt, hogy esetleg sokan izgatottan vártátok a folytatást, én meg csak kussolok, és majd jól elfelejtitek ezt az egészet. És én is elfelejtem, az még ennél is rosszabb!  Nagyon írni akartam már, de itt volt a nyelvvizsga. Nem, nem mintha ne lett volna 1-2 órám erre, ha akartam volna, de a lelkiismeretem nem engedte, hogy más agyat igénylő tevékenységet is folytassak, mint a nyelvkönyv olvasgatása.

Már olyan szinten terhelt voltam nyelvekből az utóbbi napokban, hogy a magyar is nehézséget okozott.  Konkrétan a „kiszabott büntetést” olvasd úgy, hogy a sz=b és a b=sz. Na, mit olvasol? Aha, úgy van! :D Mert én is úgy olvastam. 2x. :o  Remélem helyrejöttem, mindjárt meglátjuk.

Jujjj, bocsánat, hiszen ez a blog nem is erről szól :O Na, visszatérek a fő csapásra, ami a 3 napos ausztriai utazásunk, -ugye emlékeztek még?- és most következzék az utolsó napunk története.

Salzburg – Hangár 7.

Hangár 7. Igen, tudom. Pontosan úgy hangzik, mint mondjuk a Fűrész 3. Vagy Halál 8. Nem vagyok perfect horrorfilmekben, de az asszociáció azért megvolt. Nem csak nálam.

Jankóék kitalálták ezt a hangár nézést hétfő reggel.  Nem nagyon tudtam mire számítsak, csak annyit tudtam, hogy a reptérre megyünk, gondoltam nézünk repcsiket, mindegy, ez is lehet érdekes.  Főleg a legkisebb utasnak, Siminek. Szóval miatta pláne nem tiltakoztam volna ellene. Amúgy se tennék ilyet, mindig telitalálat az utimenü Lehotáéktól, nagy mesterei a témának.

Szóval, kedves Olvasó! Ha Salzburgban jársz, érdemes 1-2 órát elcsippenteni a barokkból, és megmártózni a 21. századi technikában. A hangár egy óóóriási nagy kerek sötőtök alakú épület, csupa üveg, és átlátszó hightech anyag.

Egyszerűséghez szokott szemem elé tárult a modern technika és luxus, de valahogy olyan jó összhangban az emberi léptékkel, hogy igencsak lehetett szeretni. Mit értek ez alatt? Ott állt egy nagy repülő a tér közepén, de körülötte, mint icipici hangyák, repcsigép szerelők dolgoztak, tologattak valamilyen alkatrészt, szereltek. A tér másik felét Red Bull Forma 1-es autók foglalták el (mint kiderült Salzburgban van a Red Bull csapat otthona). Lehetőség volt egy komolynak látszó szimulátorral játszani (ingyen!), Simi lenyomott egy autóversenyzést azonnal. Mindenféle kütyüket lehetett vásárolni a Red Bull shopban döbbenetesen alacsony árakon. Simit lenyűgözte a kínálat, naná! Először próbáltuk az apjával együtt elterelni a figyelmét, hogy ne akarjon innét szuvenírt vinni haza. Emlékeztünk még a nyári Maranelloi Ferrari múzeumra, ahol igyekezetünk ellenére sem tudtuk fapofával nézni a pofátlanul magas árakat. Szóval ment a terelés, amikor észrevettem, hogy 5, azaz ÖT euróért Red Bull (nem gagyi műanyag)  repülőt lehet venni kis kiegészítőkkel. Itt már kicsit jobban körülnéztem, és bizony nagyon barátságos áron kínáltak mindent, de sajnos csupa fiús cuccot. Mondjuk mi más legyen egy Forma 1 szponzoros márkaboltban?

Simi mai legnagyobb élménye: látta Predátort. Ott állt, teljes életnagyságban. Repülő alkatrész hulladékból épült a szobor, esküszöm, Salzburg legjobb szobra! 

Nálam legalábbis ez a nyerő, és Siminél is, nincs kétségem. Mozartot a térről mindenestre veri nagy fölénnyel.

Gondolom már felcsigáztalak benneteket, és mindenki hanyatt-homlok rohan megnézni a hetes hangárt. Pedig a legjobbat még el sem meséltem.

Útbaigazítást kértem WC ügyben, már itt volt az ideje. A többiek még nézelődtek a hangárban, de nekem már belső kényszerem volt. :o Kértem egy kis útbaigazítást a recepción, mert túl modern volt nekem a hely WC ábrája, esküszöm nem bírtam értelmezni, hogy a két légballonnal le- vagy felszálló figura az a WC-t jelzi. Na, szóval egy hipermodern folyosón végigbattyogtam, és megkönnyebbülve megtaláltam a helyet.

Wow! És wow, wow, wow!!! Soha eddig nem láttam ilyen puccos WC-t, esküszöm. Nem, nem is puccos. Keresem a jelzőt. Olyan budoár jellegű, csajos, de semmi extra csicsázás, csak virágok. Berendezés minimalista. Sznobos.

Beléptem, és az első élmény az illat volt. Mindenre számít az ember, mielőtt belép egy WC-be, de erre az illatra nem. Van ugye sok-sok tök tiszta mellékhelyiség, illatosított, kiglancolt, vegyszeres illatosító szaggal, ami nem kellemetlen, sőt, néha kellemes. Meg van a másik véglet, amikor a gázálarc is kevésnek tűnik, hogy túléld, de az utazó ilyen irányú igénytelensége a szükséggel arányosan nő.  Aztán van a 2 véglet között sok fokozat.

De itt tényleg ILLAT volt! Ahogy beléptem a női WC-be, egy óriási előtérbe jutottam, ahol 2 közepes cserje nagyságú élő (!) virágcsokor állt. Fél méterrel magasabb és 1 méterrel szélesebb volt nálam darabja. A színek mályva, rózsaszín, lila, fehér, zöld kompozíció, még egy elnöki díszvacsorán is fő helyen lenne kiállítva, itt meg 2 ilyen volt a női wc-ben !?!?!? A mosdók mellett kicsi összetekercselt patyolat tiszta hófehér  törölközők, fésülködő asztal, smink kendőcskék, kézbalzsam, lágy zene. Haha. Irodának elfogadnám a salzburgi 7-es hangár női wc-jét.

Úgy másztam ki a WC-ből, mint aki látta a jelet, és most térítenie kell. Mondtam is mindenkinek, akit megláttam a csapatból, hogy menjen azonnal WC-re. Ne kérdezzen semmit. Nem baj, ha nem kell. „MENJ WC-RE! Ja, és vigyél fényképezőgépet! Miért, miért?? Vigyél, és fényképezz!”  Zoli nem vett komolyan, és nem vitt fényképezőgépet, de még szerencse, hogy Edit igen. :)

A WC-n látott élményeket az előtérben beszéltük meg, esküszöm a recepciós csaj értett magyarul, úgy vigyorgott, mint aki érti amit hall. Na, hagyom már a wc-t, asszem mégsem ez a lényege a napnak, bocsi. :D

Megtekintettük még a reptéri étterem étlapját (ez egy vastag, fotókkal gazdagon illusztrált könyv receptekkel). A mennyiség és az árak aránya arra enged következtetni, hogy ide csak az jár enni, akinek olyan sok pénze van, hogy még a gyomrára is gyémánt gyűrűt rakatott, így soha nem bír megenni 3 szem mogyorónál, 1 fél zsemlényi gombócnál és 2 miligramm gezemicénél többet, de ezt a Föld év szakácsa készíti el számára, és ezt meg tudja fizetni annyi pénzért, amiből egy óvoda összes gyereke jól lakna.

Jah, a hangár 7-ről még annyit: NINCS BELÉPŐDÍJ!! Egy látogatói kártya, és GO.

A Wc-s élmény alapján, meg ebből is arra következtetek, hogy még nem szoktak ide a legnépesebb állam turistái.  Hála Istennek!

Mielőtt becihelődtünk kényelmes buszunkba, megpillantottam otthoni kisasszonyos biciklim kistestvérét. Ugye milyen szép a formája? Spárta a neve, de én az enyémet otthon Dancing Queen-nek hívom. Olyan harmóniában mozgunk együtt, mint a táncosok.  Igazi kis retro gyöngyszem.

A bicó megpillantása már előrejelezte azt a Grazi tapasztalást, amit itt még nem sejtettem.

Graz – a biciklisek paradicsoma

Be kell vallanom, hogy most nagyon erősen gondolkodom, hogy fel tudjam idézni Grazot. Nem pörög a film rendesen, sok a szakadás, inkább villanások. Rég volt, már 1 hónapja :(

Annyira közel van ez hozzánk, hogy biztosan sokan jártatok már itt. Nekem ez még így nem volt meg. Érintőt már vettem, de célvárosom még nem volt.

Viszonylag gyorsan találtunk parkolót. Irány a centrum, szippantunk kis grazi feelinget, nincs tervben komoly városnézés.

Ahogy kiszálltunk a járműből, azzal szembesültünk, hogy itt bizony nem lehet csak bámulni és andalogni, mert ha véletlenül rálépsz a járdára festett bicikliútra, úgy elcsapnak a kerekezők, hogy észre sem veszed. És ők sem. Itt a bicajosok a királyok. Övék a város. Ez most teljesen és egyértelműen pozitív megjegyzés volt. Bármerre és bárhol sétáltunk vagy buszoztunk, a kerékpárosok mindenhol tökéletes biztonságban közlekedhettek. És közlekedtek is! Gurult itt apóka a botját a csomagtartóra kötve, háziasszony kosarakkal, üzletember lobogó nyakkendővel, aktatáskával, anyuka gyereküléssel, kisgyerkőc bébicajgával, versenybringás, mindenki! Lassú és gyors, ügyes és ügyetlen, boldog boldogtalan. Látszott, hogy számukra a biciklizés a városban és a város útjain magától értetődő, természetes. Minden sarkon 10-20-50 bicaj parkolt. Gondolom lejött, hogy ez nekem nagyon szimpi volt ám! Milyen jó lenne ezt Nagykanizsán valahogy megvalósítani. Nálunk ez sajnos éppen fordítva van. Az autós nem tűri a bicajozót a sávban, a gyalogos a járdán. Ha fel is van festve a kerékpár út, az csak jelzésértékű, a  gyalogosok valahogy nem hajlandók figyelembe venni, hogy ott bicajos is jöhet és jó lenne figyelni rá. A KRESZ is bicajos ellenes. Ez van. Pedig milyen jó kis nyugodt város lehetnénk ha bicajjal járhatnánk dolgozni, meg iskolába!

Igen tudom. Kalandozok. Bocsi, főmenü:

A város mediterrán jellegűnek tartja magát. Jah, valóban leszögezhetjük, hogy Ausztriában a legmediterránabb hely, én ezen nem vitázok semkivel :)

Kellemes belváros, az egész kicsit Budapestes volt nekem első blikkre, talán az épületek, vagy a hangulat, nem tudom igazán, vissza kellene menni még, hogy jobban körülnézzek mi váltotta ki az érzést belőlem. A centrumot erőteljesen uralták a villamosok, percenként jöttek jobbról-balról. Rendesen kellett sasolni, hogy nehogy kiszaladjunk egy villamos elé át az úton.

A sétáló utcán andalogtunk lefelé, majd kiültünk egy kávézóba (október közepén az utcán). Ezalatt a röpke 20 perc alatt majdnem mindenki találkozott egy-egy otthoni ismerősével. 

Vigyázat! Grázba ne menj titkos randira, mert 100 %, hogy lebuksz!!!

A város látványosságait nem sorolnám, mert az úgyis uncsi lenne, meg nem is emlékszem tökéletesen, így nem égetném magam, ha nem baj. De már többször is említettem, hogy Editékkel nem is azért megyünk, hogy végigrohanjuk a helyeket, amiket az úti könyvek ajánlanak. (szerencsére) Belelátni kicsit egy más életbe, más kultúrába, megízlelni/szagolni egy olyan életérzést, ami kizökkent az otthoni munka/stressz/család/gyerek/iskola/rohanás ördögi körből; feltöltődni, aztán hazamenni feltöltekezve. Ki szokott tartani jó sokáig a töltés. :)

Az osztrákok is szeretik a nemzeti identitásukat megmutatni. Örülök neki, ha ilyen egy nép! Több üzletet láttam népviseleti holmit árusítani, és a kocsmák (éttermek) személyzete is gyakran osztrákos, bár néha kicsit eklektikus a kép, amikor a pincérre kényszerített „egyenruha” köszönő viszonyban nincs viselője valódi habitusával, és röhejessé teszi vele önmagát, és a népviseletet is. Ami sógoraink esetében nem is nehéz, mert a férfiak kantáros rövidnadrágja enyhén szólva is vicces.

Osztatlan érdeklődést keltett bennünk egy nemzeti identitását dirndl-be, azaz osztrák népviseletbe öltözve hangsúlyozó fiatal srác, (sajna nincs fényképem, mert nem volt képem közelről fotózni szegényt) aki az erőteljes osztrák hatást különféle modern punk elemekkel (fültágítóval a fülében, piercingek tömkelegével) ellensúlyozza.

Érdekes szubkultúra.  Úti társaim arcán jól leolvasható a kisebb sokkhatás a jelenség bámulásába merülve. Szerintem nálunk is jól mutatna egy széttetovált karú orrpiercinges bőgatyás betyár karikás ostort csapkodva. Remélem előfordul néhány ilyen „helyre legény”.

Imádtunk sétálgatni a belvárosban, nem a forgalmas főúton, hanem körülötte a kis utcákban. Tetszettek a terek, az utcai zenészek. Park és sok-sok fa a város több pontján, szép zöld városka ez a Graz.

Kolbászoztunk a forgalmas téren, ahol Szunyi sokkolta a kolbászos embert a pálinkájával.  Szerintem egyrészt ezentúl óvatosabb lesz osztrák sógorunk, mielőtt elfogadja az alkoholt idegentől/magyartól, másrészt tisztelettel tekint a magyar emberekre, amennyiben az alkohol tűrő képesség tiszteletre adhat okot. És miért ne adhatna?! Én büszke vagyok a pálinkánkra, nem is iszom más égetett szeszt, (mondjuk ezt is ritkán), még soha nem voltam tőle részeg. Szép női neve van, "pálinka". Olyan kis becézős, kedves név. Az ízével jó nagy kontrasztban van, ez már-már művészet. :)

Mindenki elégedetten érkezett meg végül kis buszunkhoz, N.Zoli is, mert sikerült végre beszereznie az áhított hűtő mágnest, ami nélkül nincs indulás!

Én megértem ezt a gyűjtőszenvedélyt, magam is rabja voltam egy ideig, de már olyan szinten van tele a hűtő ajtaja, hogy félek leszakad a nagy súly alatt. Meg aztán már meg is bántam ezt az egészet, mert szívesen válogatnék köztük, és csakis a legszebbeket hagynám fönn, de én Zolim is zakkant kicsit, és nem enged egy darabot sem eltávolítani. Lehet ezért lesz ipari hűtőnk hamarosan? :o

Bánatosan hazaindultunk, vagyis lehet, hogy csak én voltam bánatos, és csak belül, mert vége felé közeledik az út.

Láttam még a buszból a Murán az úszószínházat. Nagyon megragadta a fantáziámat, jó lenne egy előadást végigülni itt! Mit ki nem találnak?

Hazafelé elfogyott a dugipálesz és minden kaja, hasizmoztunk a röhögéstől, majd Kanizsán elköszöntünk egymástól egy időre. Legkésőbb a következő utazásig.

Nagyon hiányzik már most!

Hahó JANKÓ! Imádom a hegyeket! Mont Blanc – Kicsúszott a szádon, nem felejtettem ám el ;-)

….

Epilógus

A legjobb utak közé küzdötte fel magát ez a kis 3 napos osztrák kirándulás.

...ismertem egy srácot, aki már nem is annyira srác, de én úgy emlékszem rá a múltból. Egy srác a környékről, ahol felnőttem. Ha nagyon kritikusan akarom leírni a külsejét, akkor azt mondanám, hogy csúnya, nagy orrú, lapulós hajú, vékony, magas, semmi izom fiú. Én ebbe a fiúba szerelmes voltam. Legalábbis azt hiszem, hogy szerelmes voltam akkor, úgy 13-14 évesen, de nem tudom, mert soha nem "jártunk". Ez a fiú nagyon meg tudott nevettetni, őszinte volt, okos, és tudott beszélgetni is. Nem csak a hülyéskedés érdekelte, nagyon okosnak láttam.  Nem ő volt a lányos susmorgások és kuncogós tikok főszereplője, nem is akart az lenni. De én őt akkor nagyon jóképűnek láttam. Titokban ő volt a legszebb fiú a szememben egy ideig.  Később, sok év múlva már tudtam, hogy ő cseppet sem szép, nem a külseje miatt varázsolódtam el.

Miért hoztam ezt szóba? Lejött, nem? Van némi párhuzam. Lehet, hogy Salzburg nem a legszebb város, ahol eddig jártunk, sőt, ez evidens. De nekem mégis az egyik legjobb út az eddigiek közül. Nagyon együtt volt a csapat, a kicsi buszban akaratlanul is benne voltunk minden témában, jobban tudtunk egymásra figyelni, kicsit mindenki kinyílt, kvázi csapatépítő utazás lett belőle. Az társak tudták felértékelni a megtapasztalt élményeket, megszépíteni a látványt.  KÖSZÖNÖM! Én imádtam.

Amikor leírtam ezt a három napot, egyre dühösebb lettem magamra, hogy nem kezdtem ezt el hamarabb. Édes Istenem micsoda utak voltak. Mi volt Rómában? Nápolyban, Firenzében és még a rengeteg csodaszép olasz városban? Mit csináltam Párizsban, hogy tévedtünk el Dijon-ban Zolival? Provance? Életre szóló szerelem az a hely! Toszkána, amivel azért megcsalnám párszor még kedvenc szerelmemet, bármennyire is szeretem. Prága, Verona, Velence, meg a többiek.

Többet kellene kimozdulni az itthoni környezetből. Ha többet láthatnánk és tapasztalhatnánk, akkor igényesebbek lennénk magunkkal szemben is. Nem? Kanizsaiak, annyira jót tenne nekünk, ha képesek lennénk más szemmel nézni a városunkat! Olyan turista szemmel. Meglátni benne ami szép, és meglátni végre, hogy mitől lehetne még szebb és élhető. Mert nagyon az lehetne, ha mi azt akarnánk, ha vigyáznánk rá kicsit és odafigyelnénk rá. Félek, hogy az egy hétre ideutazó jobban megismeri a szépségeit, mint mi, akik itt élünk.

Karácsonyra kérek a városunknak sok igényes, nyitott szívű és szemű Kanizsa FAN-t!

Jah, és alig várom a következő utat!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.