Provence 2013. 4. rész/2

A negyedik rész második fele. Jó, hogy eljöttél ide is, mert itt bemutatom a kedvenc városkámat. 

Malaucene (nem, ez még nem az)

Útban a fent említett városba a buszon Simon és Samu között paprikás lett a hangulat, felütötte a fejét egy vitacsíra, aminek a témája (sose fogod kitalálni) az autók! Pasipalánták! Az autókérdés meg a politika a hím egyedeknél jobb, ha fel sem merül, amennyiben a vélemény eltérő és nincs mögötte több, csak hit.A német és japán autók, azon belül nem is tudom milyen típusok előnyeit és hátrányait szerintetek a két 10-14 év közötti milyen megalapozott tényekre támaszkodó tudásháttérrel tudja elemezni? Na ja! A vége az lett, hogy „Apuuu, a S… azt mondja, hogy a…… Szerinted is….? Ugye, hogy nem….?” – na, éreztem, hogy ezt az ellentétet itt és most azon melegében el kell fojtanom, mielőtt az apák is beszállnak a szópárbajba. mert a vége még az is lehet, hogy este Editnek és Jankónak át kell szervezni a mobilhome-ok összetételét. Na nem! Én nem költözök. Szóval elterelés hadművelet bekapcs, és siker! Iván és Molnár család nem költözött.

Megérkeztünk végre a Ventoux hegy lábánál fekvő klasszikus provence-i városba, ami azon túl, hogy Ventoux, meg Provence, azért is volt izgalmas úti cél, mert 2 napja haladt el éppen itt, ebben a faluban a Tour de France 15. szakasza. Ez a rész a Tour de France nagyon híres hegyi futama a Ventoux-val, mert igazán a faluból kezd el emelkedni az út. Számítottunk rá, hogy minden sarkon TdF szuvenírektől rogyadoznak majd a butikok, fiúim komoly vásárlási szándékkal érkeztek. Szempillantás alatt remek parkolót találtunk és indultunk is, hogy bevegyük a városkát. 

A hely legnagyobb vonzereje maga az imént említett Ventoux, a túrázók, hátizsákosok, zöld fanok, terepbringázók fellegvára. A tourinform iroda mellett Jankóékra várakozva több plakátot is láttam, ami túrákat hirdetett. Nagyon tetszik, közel áll hozzám ez a miliő. Szívesen szétbandukolnám én is a lábamat a környéken, ha éppen nem a kultúra, hanem a természet lenne az út prioritása. 

Közösen felmentünk a falu közepén és legmagasabb pontján álló erődhöz. A kilátópontot nagy és simára kopott köves úton értük el, merdeken kanyargott fel a magasba, érintettünk furcsa barlangszerű lukakat az erőd kőfalának alapzatában, de nem emlékszem, és nem tudom, hogy azok milyen célt szolgáltak, ki és miért furta azokat a földbe.

Felérve aztán körpanorámás kilátással ajándékozta meg kitartásunkat a város. Minden égtáj felé embermagas bástyák néztek kis kereszttel mindegyiknek a tetején, köztük kovácsoltvas kerítés, olajfák, növények. Megint csak tátott szájjal bámultuk a mázlista franciák meseszép panorámáját a barnás-szürkés szőnyegként elterülő falut és a mögötte magasodó zöld hátteret adó Ventoux-ot. A város jellegzetes román/gótikus Szent Michel templomát nem látogattuk meg közelebbről, mert Simi és Zoli képtelen volt elfelejteni a bicikli versenyt. Lecaplattunk a város központjába, ahol tényleg találtunk sárga/fekete pavilonokat (2013-as Tour de France színei). Csalódás volt, hogy szinte semmi jellegzetes, a versenyhez kötődő ajándéktárgyat nem találtunk, de végül nem végeztünk üres kézzel, lett egy sárga-fekete Franciaország térkép hűtőmágnes, rajta az idei verseny logoja, valamint egy Tour de France-os bicajos kulacs. Nah, ez is letudva. Micsoda megkönnyebbülés, főleg nekem. Nem tudom, nőtársaim, Ti hogy vagytok vele, de én jobban szeretek különleges helyi mézek, csokoládék, szappanok, szép ruhák között válogatni, mint biciklis kiegészítők között. 

Malaucene-re visszatérve, elsődlegesen a túrázókat vonzza a hely. Magát a várost 1-2 óra alatt meg lehet nézni, de a környezet megérné, hogy több napot szánjunk rá. Csábító, nagyon-nagyon csábító! Kár, hogy ilyen messze van Kanizsától, mert már fognám is a sátrat, meg a hálózsákot. Ha volna 2 életem….

Vaison la Romaine

Észrevette már valaki saját magán, vagy a gyerekén, hogy a friss, jó levegő milyen álmosító hatással van rá? 

Sajnos nem tudok semmilyen információval szolgálni arról, hogy mi történt a buszon Malaucene és Vaison la Romaine között. Elképzelhető, hogy Jankó rettentően fontos, érdekes és izgalmas információkat osztott meg azokkal, akik hallgatták. Ebben az esetben írja meg valaki más, ellenben az enyészeté lesz az emlék.  

Nem tudom pontosan, hogy mi történt. Azt hiszem az UFO-k lehettek. Mélykómába löktek és belém ültették a chipet, ami attól a pillanattól fogva információkat gyűjt és közöl egy idegen civilizáció felé az utazásaink minden pillanatáról. Ez lehetett. A Tour de Lehota attól a pillanattól fogva megfigyelés alatt áll. Már az UFO-k is kiszúrták, és engem használnak fel az adatok begyűjtésére a Lehota toursról. Senki nincs biztonságban! 

Minden utazás végén végigpörgetem az agyamban a teljes utat, próbálom megtalálni a kedvenc helyemet adott túrán belül. Az idei provence-i nyaralásunkon mindenképpen érmes, sőt, nagy eséllyel pályázhat az aranyra Vaison la Romaine. 

A történelmi városrész 2 részből áll. Ez nagyon izgalmas tulajdonsága a városnak, ahogy a 2 teljesen különböző hangulatú rész találkozik, egyik korból egy gyönyörű hídon át átsétálsz a másikba. 

A terület már a bronzkorban lakott volt. Az alsó városrészbe érkeztünk meg, ami tulajdonképpen a modern rész, de érdekes aspektusként ez a rész foglalja magába a római kori emlékeket. Modern utca szeli ketté az ókori város területét.

A színházi oldallal kezdtük. A római szabadtéri színház modern színpadot kapott, a nyári időszakban biztosan előadás sorozatokat rendeznek itt. A nézőtér kövei forróságot ontottak magukból megsokszorozva a tűző nap erejét, kerestük az árnyékot, hogy letelepedjünk ide egy kicsit. Veszélyesek ezek az 50-60 cm magas lépcsőfokok. Vera meg is csúszott az egyiken, de szerencsére nem lett semmi komoly baj. Simit annyira megijesztette a majdnem baleset, hogy elsírta magát. Annyira érzékeny! Azt mondta, hogy azért sír, mert a Verának ez biztosan nagyon fájt. ( Jah, mondtam már, hogy orvos akar lenni?)

A színház körül frappáns és egyben szokatlan módon szobrokat helyeztek el, atlétikus, akrobatikus, torna vagy egyéb sport mozdulat  pillanatát kapták el a szobrászok, majd az embermagasságú műveket elszórták a lépcsőkön, utakon, járkálás közben mindig belebotlottál egy-kettőbe. Baromi nagyokat röhögtem ahogy Simi, majd aztán Zoli is próbálta leutánozni a mozdulatot, de tudod, a hülyeség ragadós, én sem bírtam kimaradni. Tök jól szórakoztunk. Benéztünk a római részen épített múzeumba is, ami a kor történelméből adott kis ízelítőt. Az út másik oldalán a korabeli városi életből tárult elénk egy-két történet, kinek-kinek fantáziája szerint. A római romok között sétálva tényleg megelevenedik az ókori élet, minden megvan itt! A lakóházak, gazdag villák, a kocsiutak, a vízvezeték, a főzőhelyek, fürdőházak.

Fantasztikus! Simon és Zsófi oszlopokat mászott meg, szónoki pózokba vágták magukat, megihlette a gyerkőcöket a hely szelleme. 

A római ásatásokat magunk mögött hagytuk, hogy meglátogassuk a római katolikus templomot. A provence-i román stílusú nem hivalkodó katedrális a 11. században épült, bár a szentély pl. később, de nem emlékszem pontosan. Jankó szerint ez a katedrál egy nagyon top hűha über kategóriás, de sajnos ma nem voltam szellemi kapacitásom tetőpontján, így nem tudok mást mondani róla, csak azt, hogy szép, nyugalmas. AZ oszlopokat a szentélyben valamiért nagyon megtekintettem, de nem tudom miért. A hozzá tartozó kolostor kerengőjében tettünk egy kört, megcsodáltuk az oszlopfők faragásait , a véseteket az oldalfalban, majd elindultunk, hogy egy hosszabb séta után felfedezzük a város másik felét, a középkori  részt, ami a felső városrész is egyben. Jankó, eszedbe ne jusson messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy milyen hülyeségeket írok le az egyik kedvenc katedrálisodról, és mennyire lesújtóan nem látom meg a lényeget! Hidd el, a többség nem ilyen! Ők meglátják! Én már csak ilyen művészetileg és kulturálisan retardált módon megyek a magam feje után. Kedves olvasó! Ha ennél bővebb, műértőbb, pontosabb és színesebb leírást szeretnél a templomról, akkor nézd meg az interneten plíz, vagy gyere el és kérdezd Jankót! Élőben! Az a legjobb!

A modern részt az Ouveze folyó fölé a római korban épített híd köti össze a középkori felső városrésszel, ami magas sziklára épült, a sík rész felett magasan fordít hátat a modernebb világnak, falak veszik körül és erős vár jellege van. Állítólag árvíz idején költöztek ide az emberek a középkorban, mert a sík területeket elöntötte a folyó, valamint a középkori gyakori támadások miatt az itt élők könnyebben védekezhettek a betolakodók ellen mint a nyílt síkságon.

A középkori negyed valami brutál módon megkapó! Imádom a középkori jellegű építkezést! A legszebb városrész az idei utunkon, legalábbis engem éppen a megfelelő lelkiállapotban talált el, fogékony voltam a kisugárzására. Amúgy szimplán a szokásos sikátoros, köves, szűk, kanyargó utcás, zsalus ablakos, kovácsoltvas kapus, mediterrán növényes lehengerlő hangulat. A magas kőfalakban vakablakok, benne gyertyák, vagy növények, esetleg könyvek. Igen, bizony, könyvek! Ez egy mozgalom, ebben a városban több helyen találtunk az utcán több pontra kihelyezett regényeket, benne egy 2 nyelvű leírás, miszerint a könyv ingyenes, bárki elviheti, de elolvasás után tegye le valahol, bárhol az utcán, bármelyik országban, amerre jár, hogy más is elolvashassa. Zseniális!

Két étterem akadt az utunkba a középkori részben. Ami feltűnt, hogy mindegyik előtt több kutyatál, benne víz. Kicsi tál, nagy tál, még a kutyák méretére is gondoltak. Istenkirályok! Most mondd meg! Hát hogy ne szeressem a franciákat?

Amikor már émelyegtem a gyönyörtől, visszasétáltunk a modern rész irányába, át a hídon, hogy megnézzük mekkora itt a forgatag. Kész időutazás. Ókor -> Középkor -> Ma.

Nem tudtunk Simivel ellenállni egy sütibolt kínálatának. Akaraterőből 1-es, leülhetsz! Pedig Zoli szerint semmiféle szükségünk nem volt sütire és cukorkára. Na persze, de sörre igen! Haha. Ha neki sör, akkor nekünk cukorfalatka. A cuki üzletben éppen felmostak, így az üzletvezető hölgy udvariasan francia gesztikulálással odaállított a hely egyetlen száraz pontjára, majd messziről mutogatva viszont gesztikuláltam neki, hogy mit szeretnék és mennyit. Fura volt a helyzet, egy távcső jól jött volna, de sebaj, szín alapján is tökéletesen belőttem mit kívánok. A zsákmánnyal a kezünkben boldogan caplattunk tovább, lökdösődve a forgatagban, nevetgélve, rácsodálkozva mindenre, amit a hely szelleme adhat. 

Sajnos ez a nap is véget ért, nyugovóra tértünk a buszon, hogy hamarosan folytassuk azt, amit abba sem hagytunk, valakinek a teraszán.

Már csak 2 nap, és megyünk haza. Nos, ez egy igazán pesszimista megjegyzés volt. Neee, ne sírj, nagy gyerek vagy már, fel tudod dolgozni. 

Hamarosan elmesélem az utolsó 2 napot. Ugye nem unod még Provence-t? Én soha!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.