Pár szó arról, hogy mi bír engem sokkolni, majd arról, hogy nekem milyen rossz volt, aztán arról, hogy nekem milyen jó. Itt minden rólam szól ;-)

 

 

Micsoda? Milyen őszi utazás? Na, Judit, kapard magad össze, ez így nem lesz jó, kisanyám!

Edit küldött ma egy őszi utazásos kedvcsinálót, én meg nem normálisan reagáltam. Mert ugye normálisan örülünk, tervezünk, családdal egyeztetünk, én meg kishíján pánikrohamot kaptam, mert még a nyári utazást sem örökítettem meg. Jah, hát FRAN CI A OR SZÁG! Utána meg Szlovénia is volt, de először még jó lenne a FRANCIAORSZÁG!!! Gondolj, gondolj, gondolj!!! Emlékezz!!! Hol jártál? Mit csináltál? Összekapom magam, jó? Lássuk csak:

 

2013 – Provence

 

Mentális megroggyanásom határmezsgyéjéről rángatott vissza az élet napos oldalára ez az utazás. Mert van az úgy az ember életében, hogy szívesen bevackolná magát egy önsajnálattal melegen bélelt barlangba, távol a figyelő tekintetektől, a „semmire való vagyok” komplexustól,  a „minden rendben” álcájától, a kompenzálások állandó terhétől.

Editék úti programja éppen akkor konkretizálódott valamikor február/márciusban, amikor menekülő fázisban voltam, de annak hatására megtorpantam, hagytam, hogy a 4 év előtti provence-i emlékek átmelengessék megfagyott lelkecskémet, mély levegőt vettem, visszatuszakoltam kiugrani készülő szívemet, és eldöntöttem, hogy megyek.  Egyedül, vagy társsal, de megyek!

És tudjátok, az élet szép. Simi és Zoli szintén jönni akartak. Levi nem, Őt az érettségi és egyéb elfoglaltságai más irányba vitték, de csonka családunk készülődött az utazásra.

Provence-ból már kaptunk ízelítőt 4 éve, és mondhatom, hogy az első számú lett nálam, bár a 2 toszkán út vetekszik vele sok szempontból. De most nem hasonlítgatok.

Inkább nézzük csak merre is vitt minket idén a Lehota Tours.

 

2 részre osztódik bennem az utazás. A 2 részből az egyik keretbe foglalja a másikat, a magot, a lényeget, van egy enyhe ambivalencia bennem, amikor az emlékek moziznak a fejemben.

Az első a Cote d’Azur, azaz Francia Riviéra környékén tett kirándulások, a strandolás, gazdagság, csillogás és pompa. Utazásunk első napjaiban és a legvégén vettünk érintőt, kaptunk ízelítőt ebből a világból.

A második a mítosz, a képzeletekben csak lila levendulapaplannal takarózó, vagy Van Gogh által csillogó sárgán megfestett napraforgómezőkkel ölelkező Provence, romantikus vágyódások színhelye.

Több részletben írom le az élményeimet, úgy kevésbé unalmas, jobban emészthető, remélem nem fekszi meg a gyomrokat! De leginkább mert alapvetően lusta vagyok, meg antikommunikatív, és nincs kedvem egyidejűleg túl sokat ülni a monitor előtt munkaidőn kívül.

Na, akkor következzen az első felvonás, amiben megérkezünk a magyar kánikulából a francia hőségbe, első benyomást szerzünk Ádám és Éva száműzetésének modern kori helyszínén hogy tengetik unalmas mindennapjaikat az itt élők..

 

Cote d’Azur (Francia Riviéra 1.rész)

 

0. nap

 

Az este 10 órai indulás ideális, már-már megszokott útjainkon. Így, ha megvan ez a képességed, akkor az éjszakát „majdnem” alvással töltheted, ami pont arra jó, hogy Kanizsán elaludj, és a tengerhez közel ébredj.  Felér egy időutazással.

Az éjszaka a buszon kényelmetlen és szűkös, biztos lehetsz benne, hogy a te ülésed legalább 10 cm-rel rövidebb helyet hagy a lábadnak, mint a többieké, a te légkondid a leghidegebb (vagy éppen semennyire nem hideg), a te fejed felett egyáltalán nem jó a hangszóró, így nem hallod Jankó andalítóan zengő baritonját, sőt a nap is folyton csak rád süt. Ezzel élj együtt, ez van és kész! Van fél napod rá, hogy hozzászokj, a Te érdekedben mondom! Ha hagyod, hogy a kényelmetlennek tűnő buszos körülmények megmérgezzék az utazásodat, hát magadra vess. Ellenben ha ezt elfogadod, elkezded a kifelé figyelést, majd akinek megy, az elkezdi a kifelé fordulást, (nekem ez nem könnyű, így marad a figyelés), akkor rájössz, hogy milyen baromi jó neked. Utitársaid isteni sütijeit és saját kezűleg gyártott finomságait kóstolhatod, (hm, Mariann káposztás pogija, de mennyei volt!). Nem kell vezetned, ami kifejezetten előnyös, miután mindenki saját házi pálinkával készül átvészelni a gyomorterhelő zötykölődést az utakon. Nem kell térképet böngészned, mert a vezetőink tökéletesen felkészültek erre helyetted is. Nyugodt szívvel rábízhatod magad Editékre és a sofőrökre, bízz bennük, tárd ki a szemed és minden érzékszerved, mert olyat kapsz most, hogy azt megemlegeted még az unokádnak is! :)

 

1. nap 

 

Menton

 

Első állomásunk a Ligur-tengernél ez az olasz határhoz közeli francia város a Riviérán.

Jankó 12:39-kor mikrofont ragad, hogy adjon némi információt az előttünk álló kisvárosról, miközben kiselőadásában zárójelet nyit az utazás hatásai a mentálhigiénére és az időérzékre témakörében. Menton régen olasz, ma már francia városka, akik hajdanán nem óhajtottak a csóró Monaco-hoz csatlakozni. Az a megtiszteltetés érte még a vidéket, hogy Ádám és Éva ide menekültek a paradicsomból kiűzetésük után.  Elismerem, tudtak választani a bűnösök, nagyobb bünti lett volna mondjuk Reykjavik és környéke.

Kihajtogattuk magunkat átmeneti hálóhelyünkről, megtornáztattuk elzsibbadt végtagjainkat, magunkhoz vettük a legszükségesebb felszerelést (fényképezőgép, innivaló, strandcucc) és kócosan, gyűrötten kipattantunk buszunkból a Cote d’Azur csendesnek mondott városkájának központjában valamikor kora délután.

A meleg arcba vágó volt, a nap brutálisan perzselt, ahogy az errefelé illendő is, nem csalódtunk. A látvány igazán impozáns, szemben a plage, hátunk mögött az óváros, oldalra nézve az Alpokból kaptunk ízelítőt, hm, így elsőre nem rossz!

Kis technikai eligazítás után elindultunk a város irányába. Menton a citromról híres, citrom ünnepek és fesztiválok helyszíne. Nekem ez különösen közel áll az ízlésemhez, szerintem az egy főre jutó citromfogyasztást a mi családunk vezeti Magyarországon, miattam. Egyszerűen imádom! Inni, enni, fogni, nézni.

Barátságos, vidékiesen terített éttermek teraszain a tálakban több kilo citrom, a dekoráció citrom, a szuvenír boltokban a hűtőmágnesen citrom. Ha nem tudod, hogy ez ilyen citrom város, akkor is elkezded kapizsgálni már első blikkre, hogy ezeknek van valami közük a fanyar gyümölcshöz.

Jankó beígérte, hogy szokás szerint lépcsőket mászunk. (Én nem tudom, ez a heppje, akárhová megyünk, mindig mászni kell, legyen az észak vagy dél, mindig megmásszuk ami elénk kerül. Mit is mondtál, tervezed a Mont Blanc környékét? Remélem lesz a tetején legalább egy pöti katedrál, mert minimum fel kéne mászni rá! léccicécciii) Nos, elindultunk felfelé, közben nézelődtünk szerteszét, kinyitottam minden pórusomat, hogy magamba szívjam a mediterrán érzést minél hamarabb. Kell egy kis idő, amíg akklimatizálódunk, én szeretném ezt megtenni mihamarabb!

A szokásos mediterrán hangulat van jelen a városban, sárga alapszín, kőházak, szűk utcák, amik kizárják a napfényt, amennyire lehet.

A „csúcson” egy tér, rajta egy katedrális és csodás panoráma a tengerre. Óriási pálmafák, lent a kikötőben árbócok a kis hajókon.

Mentonhoz közel egy-két öböllel arrébb Nizza és Cannes, a nyüzsgős forgatag, itt visszafogottabb az élet, kevesebb az ember, de ugyanannyi a napfény és a tenger.

Városi séta után strandoláááás!!! A tengerszag beleköltözik az orromba, legszivesebben szaggatnám a ruhám, annyira meleg van, vágyom már a vízbe, de nagyon! Búvárokat látunk a sekély vízben kotorászni, kincsvadászok. A plage forró homokos, szedtük a tappancsokat, hogy meg ne égjen a talpunk. A vízben kövek, amitől gyönyörű tiszta áttetsző a tenger, kívánom a csobbanást, ellenben nehéz haladni a nagyobbacska köveken, enyhénél erősebben robotos a mozgásom. Azért arra nem vállalkozom, hogy felhevülten belevessem magam, azt még otthon sem tudom megtenni a Balcsin. Zsófi uszódresszét irigyen nézem, így könnyű. Naszóval, amíg a többiek 5x ki-be mentek már a vízből, én végre bebotladoztam hasig. Még egy röpke fél órácska, és megvan az nyakig is. (és még én tervezem a triatlont :P)

Fürdőzés után kiszúrjuk a füves strandrész egyetlen árnyékos fáját, haladéktalanul odarohanunk. A gyorsabbaknak teljes árnyék jut, a többieknek befér a fejük, vagy egy-egy végtagjuk, a futottak még kategória pedig megszerzi a végleges bőrszínt a további 11 napra, amit majd az otthon maradottak irigyen bámulnak, ha hazaérkezünk. A fa alatt folyik némi diskurzus főleg sportról és futásról, nem is értem, ha mi ott vagyunk, általában ez előkerül. Pedig esküszöm nem mi kezdeményezzük! Úgy látszik ez mindenkit érdekel, az ember egy perpetum mobile alapvetően.

Búcsúzunk Mentontól, ami számunkra most a Francia Riviéra kapuja, első benyomása, előhírnöke volt. Én szerettem, mert az első mindig meghatározó az életben!

Elindultunk első ágyban alvós szálláshelyünk felé. Mentonból a kijutás a megszokott kalandos, szerpentines, hajtűkanyaros, busszal már-már megoldhatatlan utakon, de aztán valahogy mégis túlélős, végül nagyot sóhajtós és sofőrt tapsolós eredménnyel.

 

Első ágyban töltött éjszaka:

F1 szállás, ezeket jól ismerjük. Azt hittem. Ez némileg eltért az eddigiektől, sajnos negatív irányban. Nem volt öntisztítós WC és zuhanyzó, az intimitása is csekélyebb volt, valamint eléggé török/román vendégmunkásos habitussal bírtak a vendégek.

Nem volt engedélyezett alkohol fogyasztása a hotel folyosón, az étkezőben és a hallban. Valamint az udvaron is tilos volt. Csupán a szobában volt megengedett, ami pedig azért volt ellenünkre, mert a szoba méreteiből kifolyólag alkalmatlan volt vendéglátásra. De ki a franc akar magában sörözni a szobában? Mi együtt akartuk ezt megtenni, de lehetetlenné tette a feszes erkölcsű hotel vezetősége. Másrészt viszont az udvaron 35 kilós peckes járású kétes elemek játszottak menő csávót, tudod, olyan hasbeszívós, melldüllesztős, hónaljban 3-3 kilós dinnye cipelést imitáló karikatúrák, hasonlóak bizonyos nálunk is fellehető kultúr őstenyészethez, röhejes, de ugyanakkor döbbenetes is volt számomra. Komolyan úgy néztek ki, mint akik kocsit akarnak lopni. Már vártuk mikor jönnek a rendőrök összeszedni őket, vagy esetleg a kandikamera. Nem jöttek. Autó eltulajdonítás sem történt. Hm. Fura volt a hangulat, mintha filmforgatásba csöppentem volna. Közben mi az udvaron ácsorogtunk, lábunk mellett a vizes flakonban álcáztuk a pálinkánkat. Erre kényszerültünk, szégyellhetjük magunkat!

Csilla és Miho szobájában rögtönzött összejövetelt tartottunk, megittuk a borukat, megettük a sajtjukat, meghallgattuk Jankótól 5 pontban összefoglalva, hogy milyen élelmes a magyar, ha olcsón akar kultúrát nyugaton, majd elhúztunk pihizni. (Azt a bizonyos spórolásos dolgot akkor árulom el, ha Angliába megyünk, addig sajnos nem aktuell, bár nagyon furmányos, na, mindenki kíváncsi lett?)

 

2. nap

 

Egy közeli pékségben reggeliztünk, ezek a fincsi péksütik, hmmm, imádom! (4 kilóval vagyok több mint 3 hónapja, mert még mindig nem sikerült leadnom az ott szerzett pluszt, de csitt, ez titok!!)

 

Grasse

 

Provence Saga következő részében meglátogattuk Provence szagát. Jááj, de gyenge, nem baj benne hagyom :P

Jankó beszél a városról a buszon, de ennél sokkal többet mond el.

Etruszk típusú város Grasse, 350 méter magasan fekszik a tengertől 3 km-re. Szóval emelkedünk újra.

A város az illatok és parfümgyártás fellegvára. Jázmin, bazsarózsa és levendulamezők gyűrűjében fekszik.

Katedrálisa provanszál romantika stílusú, a világ egyik legjelentősebbje. Jankó beszélt a romantika stílusról, ahol a szimbolika a lényeg, nem a méret. Az Isteni teremtés saját belső logikáját jeleníti meg nem hivalkodó módon. (nagyon menő összefoglalás, remélem nem mondtam hülyeséget, ugye, Jankó? :P)  A templom robusztus, erőteljes szerkezetű, a kőnek szinte lehellete van. Próbáltam így nézni rá, hogy megérezzem ezt benne. Szeretem az egyszerűséget, mindenféle propaganda nélkül is ezeken a helyeken érzem jól magam. Nem vagyok nagy részletmegfigyelő alkat, a benyomások fontosak. Ha hagyom magam, ilyen helyeken töltődöm igazán.

Amíg vártunk a katedrális nyitására, találtunk egy parkot, ahol nyugágyak voltak kihelyezve olvasnivalóval (francia nyelven persze), fák lombjai hűvösen tartották a teret. Fejünk felett táblák mutatták az irányt különböző városok felé, hihetetlen nagy távolságokba. A képzeletet beindították, ez volt a céljuk vele, gondolom. Letelepedtünk mi is, jól esett a szieszta, meg az álmodozás. Ez annyira franciás szituáció volt, nyújtottam volna még az időt ezen a helyen.

Mit értek „franciás” alatt? Ez egy olyan magunk között (családom) használt jelző a stílusok keverésére, amikor pl. jelen van a múltból hozott örökség és kultúra, amihez dobnak valami modern, valami meghökkentő új elemet, és az összhatás nem fogja károsítani egyik értékét sem, sőt, ezáltal még erőteljesebb lesz az esztétikai hatás. A franciás egyáltalában nem negatív értelem nálam!

A Fragonard parfümgyárat megnézni príma döntés volt. Idegenvezetőnk bemutatta a gyártás lépéseit, beszélt a parfümőrök (jól mondom?) képzéséről és munkájáról. Nem egyszerű ám! Kár, hogy elfelejtettem, de az biztos, hogy 3 különböző helyszínen kell tanulniuk, az egyik Grasse, másik Párizs, a harmadikra nem emlékszem,  majd 7 év gyakornokoskodás következik, amíg valaki parfüm szaki lehet. Bár én azt hiszem, hogy alapvetően erre születni kell. Az „Orr” pedig még a „sima” parfümőröknél is komolyabban tud szagolni és illatokat összerakni, de belőlük már tényleg nagyon kevés van, azt mondta a vezetőnk, hogy 15 van a világon. Biztos nem kell munkanélküli segélyből tengődniük…

Eszembe is jutott a regény, a Parfüm. Jankó is megemlítette, én is olvastam a szörnyű kis nyomorult de nagyon tehetséges gyilkosról, akinek az orra az egyetlen érzékszerve, ami számít nála,  a szagok a fejében az egyetlen hatás az életben, ami alapján ki tud igazodni a világban, az egyetlen kommunikációs csatorna, amit ért. De neki nincs egyáltalán szaga, és meg akarja alkotni a tökéletes illatot, amivel hatással lehet az emberekre. Ezért elkezd emberszagot tartósítani, aztán gyilkolni hogy kinyerje a megölt lányok illatanyagát.  Grasse-ba megy tanulni, hogy elsajátítsa hogyan lehet „elrabolni” és megőrizni az illatokat. Meg is csinálja, nem akárhogyan! Ajánlom olvasni, ha még eddig nem történt meg.

Visszaevickélek a főmenübe. Vagyis Fragonard. A név eredetileg egy festőé, aki itt alkotott, van is egy múzeuma, ami a nevét viseli. Amúgy a festőnek nem volt köze az illatgyártáshoz.

A parfümgyártó lepárló készülékek látványa mindenkiben felidézte a hazánkban nagy hagyománnyal bíró pálinkafőző berendezéseket. Annyi csupán a különbség, hogy itt a virágok, növények illatát nyerik ki a segítségével, mi pedig többnyire az ízre hajtunk, bár a szaganyag sem marad el erőteljességében az itt előállítottól, sőt!

A gyárban akciósan igazi parfümöt vettünk, és vettem még egy nem igazit is, eau de toilette-t, ami ugye hígabb változat, több az alkohol aránya benne. Most nagyon kiokosítottak a témában.

 

 

 

 

Sétálgattunk a város szívében a sétáló utcában meg a környékén. Már régóta vágytam rá, hogy megkóstoljam a macaront, azt a nagyon drága színes piskótának látszó francia sütit, amit Pesten is lehet kapni, ára a csillagos ég. Elkészíteni bonyolult, nem állnék neki, de már vágytam kipróbálni az ízét, nagyon.

Vettünk 4 db-ot 4 EUR-ért, 4 különböző ízben. Mérete kb. 2 cm-es átmérőjű kör.  A bőség zavarában választottam szín alapján, és el kell mondanom, hogy ez valami csúcs finom! Pesten is lesz próba, eldöntöttem, muszáj összehasonlítanom az autentikus és az itthoni változatot!

Betértünk több kis üzletbe, nézelődtünk, bámultam az embereket. Hangoztattam már sokszor, megint megteszem: a franciák igenis kedvesek, segítőkészek. Egy „bonjour”, vagy bármi, ami arra utal, hogy te nagyon próbálsz beszélni ugyebár franciául… láthatja, majd kitörik a nyelved… de ez a csodaszép nyelv baromi nehéz (ö káfe szilvuplé),  szád a füledig ér közben, majd hagyod, hogy lenézően elmosolyodjon a bénázásodon… meglátod máris megtört a jég, kedvesen megnyílik, sőt, gyakorta kiderül, hogy még angolul is tud valamicskét. Ha nem tud, akkor remekül mutogat. Én azt mondom, hogy felejtsük el azt a sztereotípiát, hogy a francia idegengyűlölő bunkó. Nem az! (Bár néha azért igen, éppen mint a magyar.) Az a lényeg szerintem, hogy értékelni kell az egészséges nacionalizmusát, és azt is, hogy sokra tartja magát és azt, amit termel. Bárcsak bennünk is meglenne ez a fajta nemzeti büszkeség.

 

Antibes

 

A Francia Riviéra fővárosának mondott település Franciaország 2. legöregebb városa Marseilles után. Angyalok öblében éli nyaralók által mozgalmassá tett életét , aszkéta vonásokkal bír, amit akkor vehetünk észre, ha összehasonlítjuk a csillogó Nizzával. Mert azt el kell mondani róla, hogy jacht kikötője a gazdagok kedvence, azoké a gazdagoké, akik nem feltétlenül önmagukat akarják mutogatni St Tropezben vagy Cannesban, de azért mégis „jelen vannak”.

Buszunk a kikötő mellett állt meg, lassan hozzászokik a szemem az árbócerdőkhöz, legjellemzőbb látványa a térségnek.

Tartjuk magunkat az eddig megszokott forgatókönyvhöz, vagyis séta a belváros felé, a nyüzsgősebb utcákon át. Megtaláljuk a szabadtéri piac helyszínét, de már nincsenek kipakolva sajnos. Nagy fedett pavilonszerű építmény egy téren, a belváros közepén. Nincsen kosz, nincs büdös, ha volt is itt ma piac, nincsenek ilyen jellegű nyomai.

Kőépületek, nem túl szűk utcák, viszonylagos nyugalom a város ezen részén.

 

Megpillantjuk a tengert alattunk, csodás kontraszt a kőfalak és az azúrkék víz. Gondolom, hogy azúr ez a kék, mert benne van a nevében a helynek. (Cote d’Azur) Mindegy, én úgy gondolom, hogy ez a kék az azúr.

 

 

Strandolni megy kis csapatunk. A plázs barátságos, mert ha elnézek jobbra és balra, akkor homokon kívül követ és régi épületeket is látok, nem csak napernyőket. Szerethető.

Ha még távolabbra fókuszál a szemem, akkor látom a város csillag alakzatú erődjét, ahová nem megyünk fel, de azt gondolom lentről szemlélve szép igazán.

 

Láttam, hogy Simi Tomival és Szabival nagyon ügyködik valamin a homokban, gondoltam beszállok a várépítésbe én is, odasétáltam. De nem azt csinálták ám, ááá, dehogy! Én kaptam meglepit :)

Segítettek Siminek kirakni kövekkel a homokba a nevem, meg szívet formáztak kövekből,  majd büszkén mutatták az eredményt. Huh, meredek szitu egy ilyen zárkózott embernek mint én, legszívesebben mindenkit megölelgettem volna, de lenyeltem kitüremkedni készülő örömkönnyeimet, palástoltam kissé meghatottságomat, és a kívülről égető napra fogtam pirulásomat. Mindenkinek kívánok ilyen pillanatokat az életében!

Lehet, hogy ez volt az a pont, ahol Simon a 2 nagy kölyökben (22-24 évesek) meglátta a példaképeket, aminek aztán meg is lett az eredménye hamarosan, de erről majd később írok, amikor igazán aktuális.

A strandot északkeleti oldalról óriási nagy kövek védték, ami megkövetelte, hogy felmásszunk rá és fotókat készítsünk az utókor számára. Elég jól sikerültek.

Strandon a spontán dumapartit megszakítva felöltöztünk, hogy besétáljunk a város nyüzsgőbb negyedébe.

Huh, micsoda fesztivál hangulatot fogtunk ki! Voltak zenészek, dobosok, mutatványosok, sok-sok kézműves árus, utcán tömve telt multikulti éttermek, színes kavalkád. Annyira szívesen maradtam volna itt késő éjszakáig! El tudtam volna itt tölteni csupán nézelődéssel 2-3 órácskát mindenféle hiányérzet nélkül.

Antibes – ajánlott az arra utazóknak, nem hagynám ki legközelebb sem!

 

Cannes

 

Na, gondolom többen erre már felkapják a fejüket, -ha eddig nem is,-  hogy „Cannes? hú, az biztos nagyon jó! De jó neked, hogy ott voltál!!”

Kiábrándítalak! Nem vágyom oda. Illetve pontosítok, vágyom oda, mert nem láttam az óvárost a hegyen, arra kíváncsi vagyok. De csakis és csakis azért.

Már második alkalommal sikerült látnom a híres vörös szőnyeget élőben, meg a pálmás sétányt, világhíres művészek kéznyomát, a drága üzleteket és a Cannes-i plázst. Kb. elég is lesz, köszi, nagyjából ennyi van benne.

Végigsétáltunk a drága szállodasoron is, hogy teljen az idő. Szándékosan kerestük a menő üzletek kirakatában az árcédulákat, jól esett az álsokkost játszani, de tulajdonképpen hótt mindegy volt mi mennyibe kerül, úgyse tudom felfogni a 650 ezer ft-os kulcstartót.

Érdekes kontrasztként majdnem minden cefetül menő bolt előtt üldögélt egy kéregető. Fene sem tudja miért, de nem tudtam őket komolyan venni. Nyakamat rá, hogy nem voltak csórók, vagy az is lehet, hogy szervezett volt az egész. Olyan jó volt az eloszlásuk, hogy azt csak megszervezve lehet így kivitelezni. Azonos távolságra egymástól, minden helyen csak egy-egy fő, szép ritmusban férfi és nő, meg néha gyerek, de mindegyik jó kis kövér, mosolygós fejű. Szerintem így kerestek üldögélve egy kis mellékest. De most akkor cinikus vagyok? Inkább realista.

Láttunk sok drága kocsit, aminek leginkább Simon örült, mert az tök érdekes. Még jó, hogy Ő is megunta, és a 20. Porsche mellett már nem kellett lefotózni. Bár az óriási majom és macska szobrok használt gumiból és gép alkatrészekből tényleg jópofák.

A szükség úgy hozta, hogy sikerült egy hirdetőtáblában pisilnem a forgalmas utca kellős közepén. Na, nem kell azt gondolni, hogy vandál módon bemásztam a henger alakú hirdetőtáblába dolgom végezni, dehogy! 50 centért ezt bárki megtehette, akinek pont erre volt kényszere.

 

Másfél óra Cannes-i hangulat után kiderült, hogy a csapat egy része felment az óvárosba. Na, itt azért elég mérges lettem, mert én konkrétan nem hittem, hogy lesz aki oda bemegy, meg aztán amúgy ez engem érdekelt a legjobban az egész csapatból, ez biztos! Én meg azt hittem, hogy arra kevés a másfél óra. Amatőr :(

Cannes – köszi, ennyi elég volt belőled egyelőre, au revoir!

 

Visszautunk a F1-be ismét kalandosra sikerült. Egy előre nem jelzett alacsonyabb híd miatt a busszal sok száz métert kellett tolatni, miközben kissé megakadt a forgalom Cannesból kifelé. Minden napra jut egy-egy attrakció, amiért a sofőröknek jár a taps.

 

 

3. nap

 

A F1-ben reggeliztünk, Siminek grátisz volt a kaja, mi pedig úgy gondoltuk, hogy a fejenként nem egészen 4 EUR megéri a narancslé, kávé, tea, péksütik, lekvár, stb. sorát, amit korlátlanul fogyaszthatunk. Ilyen bőséges reggeli után pár falattal kihúzzuk napközben, és vacsira éppen annyira leszünk éhesek, hogy jól essen a tartalmasabb étel. A kaja amúgy sem kardinális kérdés esetünkben szerencsére, amikor éppen van lehetőség, akkor eszünk. Ennyi…

 

Éjszaka rájöttem, hogy tegnap Grasse-ben elveszítettem a jelenlegi kedvenc szürke kendőmet a mama ajándékával együtt, amit ott vásároltunk. Azt is tudom hol történt a sajnálatos eset. Gyülekezés a szökőkútnál, gatyarohasztó meleg, Zoliék és Jankó próbálják lefotózni az utcai hőmérőn a kijelzőn megjelenő 40 valahány celsius fokot, mi ücsörgünk Simivel, Zsófival és Csizivel a járdaszélén. Amikor mindenki megérkezik, elindulunk együtt, mi már a kis csomagunk nélkül, ami persze nem tűnik fel senkinek. Röviden ennyi a sztori. Hagyományt teremtek? Tavaly Cortonában maradt az akkori kedvenc zöld kendőm a templom lépcsőn. Szerte-széjjel hagyom az ingóságaimat Toszkána és Provence leg leg városaiban.

 

Frejus

 

Mai napunk első kisvárosa Frejus (frezsü, így ejtették többen is).  Kicsit megszívták szegények a múltban. Ők ugyanis szintén tengerparti helység voltak anno, de valami csúnya természet(felett)i csapás folytán 400 éve eliszaposodott, így már szárazföldi a hely, így kissé csendesebb és kevésbé virágzó mint szerencsésebb tengerparti tesói.

Julius Cezar alapította, van neki egy 2000 éves 10 ezres anfiteátruma, ahol bikavidaloznak is, de a számomra elfogadhatóbb módon, vagyis itt nem ölnek bikát. Remélem így a bikák is élvezik a játékot, nem csak a nézők. Az aréna felső szintjét elhordták az évek során, így nem teljes már, de persze szépséges, csak kívülről vetettünk rá pillantást.

AZ 1500 éves kora gótikus stílusú katedrálist nem hagytuk ki. 9 Eur volt a belépő, de kaptunk érte francia nyelvű idegenvezetést, ami szép, érdekes, de baromira felesleges, ha nem érted. Én konkrétan nem értettem semmit, talán csak Magdi egyedül, de tőle távol álltam. Meg el sem vártam volna, hogy fordítson, a látvány elég volt, a többit hozzáképzeltem, ahogy szoktam.

A kerengőt és a templomot egyénileg jártuk végig. A katedrális makettjét Simon döbbenetesen gyorsan felfogta, „itt jöttünk be, itt ez az a torony, látod…, most itt vagyunk… stb”. Én max. csak okosan nézni tudok, felfogni az ilyet reménytelen, csodálom az ilyen adottságot.

A város kirakodós főutcáján végigbattyogtunk, és a jelenleg zajló Tour de France első nyomát is felfedeztük egy járókelőn virító hivatalos verseny póló láttán.

Csendes nézelődésünk után összecihelődtünk, hogy a többiekhez csatlakozva továbbálljunk bevenni egy újabb csodahelyet.

 

 

 

Ramatuelle

 

Nem is értem hogy maradhat ilyen ártatlan, elhagyatott és csendes a Cote d’Azur leghíresebb strandjától alig pár km-re a dombtetőre felkúszó település. Elindultunk busszal a hegy felé, de tudtuk, hogy nem tudunk vele felmenni a hegy tetején levő Ramatuelle-be. Egy futballpálya mellé parkolt le a buszunk egy nem igazán forgalmas, fás/erdős út szélén.

A kalandvágyók megmászták a bevehetetlennek tűnő dombokat, mi pedig szokásunktól eltérő módon maradtunk a járt úton. Persze felfele haladtunk, nem visz másfelé út, csakis felfelé! Ha itt élnék, nem lenne gond felkészülni a Terep 50-re, vagy egyéb hegyi túrára.

A város spirál alakú - talán egyetlen -  utcája szorosan beépítve, a szürke kövek ridegségét mindenütt felmelegíti a rengeteg ültetett virág és növény, a festett faablakok, cserépedények látványa. Jajj, de szép! A magasan fekvés miatt a kilátás is nagyon mesés. Fél óra alatt bejárjuk, igaz, hogy pont ennyi kellett felmászni és visszamenni a buszhoz. Na jó, van ami megéri a fáradságot. Mint pl. Ramatuelle.

 

 

 

 

Pampelonne plage

 

Nos, a Cote d’Azur leghíresebb strandja. Ami köszönhető a St Tropez-i csendőrfilmeknek, meg annak, hogy valóban elég jó plage azoknak, akik az ilyen jellegű fürdőzős helyeken szeretnek heverészni. Homokos, hosszú partszakasz, visznylag sekély, lassan mélyülő, csodakék és tengerszagú.

Szemügyre vehettem egy piszkosul vagyonos, de ezt a jólétet lelki szegényen kezelő,  számomra deviáns módon viselkedő szubkultúrát. A nők 13 és 83 között nem szeretik a bikinifelsőt és a melltartót (igen, igen, tudom… jajj, ti pasik! ), a férfiak (főleg az élemedett korúak) szívesen viselkednek úgy a strandon friss húsú monokinis barátnőjükkel mint valami sokadrangú softporno sztárok. De az legyen mentségükre, hogy legalább evolúció követő magatartást gyakorolnak.  (Nem vagyok prűd, dehogyis! Én? Soha. De ez azért fura volt nekem)

Gondolom izgalmas fotótémák hevertek íly módon a homokban, mert magas, vékony, hosszúhajú, szakállas, paparazzinak látszó, fejenként 2 db 20-20 kilós fotómasinát cipelő egyének pásztázták a kis hangyaként szerteszét nyüzsgő embereket mindenfelé. Valószínűleg sikerrel. Mondjuk én „sztárt” nem láttam, kivéve a Tomit, de ő még nincs felfedezve.

Jót fürdőztünk, homokosak lettünk, lebarnultunk. Ettünk, ittunk, fagyiztunk, röhögtünk. Pancsoló ovisok lettünk 1-2 órára, jujj, úgy élvezem én a strandot! Ennyi ideig, igen :)

 

Saint Tropez

 

Hm, gyorsan egy kis okoskodás, aztán az érzelmek.

6000-es város, de 100ezer turista van benne. Nagyon kedvelt, azt most megtapasztaltuk, full tele volt túristával, pedig ez csak július, mi lehet itt augusztusban?

A város a nevét egy Néró által lefejezett keresztény után kapta. A storyt nem tudom, mert vagy nem figyeltem, amikor Jankó mesélte, vagy nem fogtam fel, hogy a lefejezett testet a csónakba rakták egy kutyával meg egy kakassal, a kutya nem bántotta a testet. Jól van. De mi lett a kakassal? Akit érdekel, légyszike nézzen már utána valahol, én most nem érek rá, mert írnom kell.

Maupassant idején kezdték a művészek felkapni a települést, aki szintén alkotó haverokkal eléggé bohém életet élt itt anno. Meg is alapozták a város művészi arculatát.

Sokkal később Bridget Bardot tette igazán közismertté és népszerűvé a halászfalut, itt forgatott és itt élt is valamennyit.

Az a lényeg, hogy most a város egy igazi díszpéldánya lett a Francia Rivéra hasonló (Cannes, Monaco, Nizza, Antibes) óriási tömegeket vonzó pompázatos világának.

St Tropez amúgy szép, ha átlátsz az embererdőn. Olyan mediterrán, meseházikós, kőutcás, sok fás, nagy vitorla- és hajókikötős, dimbes-dombos, festői fekvésű.

Bejártuk a helyet, felmentünk a Citadellához, de építkezés miatt zárva volt. Nem baj, jót sétáltunk, Simi is tudott kézenjárni, mert itt kevés volt az ember.

Egy parkban emberek petangoztak, bárki játszhatott volna, úgy tűnt. Letelepedtünk egy padra egy nagy pizzával, nézelődtünk, bámultuk az embereket, és próbáltuk kitalálni ki lehet a helyi.

Annyira normális is lehetne. De nem az. Beteg egy világ ez. A magamutogató felső- és felsőközéposztály elitje itt (és a Riviéra még pár városában) rivalizál azáltal, hogy ki tud nagyobb hajót, drágább kocsit, fiatalabb barátnőt/barátot bemutatni. A plasztikai sebészek által formált mimikátlan arcok, tökéletesre szabott testek, pompázatos de túl feltűnő ruhák. Csupa csupa felszín. Üres kérgei ezek csak a valódi emberi jellemnek. Számomra szánalmas.

Több nagy hajó előtt jó nagy tömeg állt, bámulták a hajón „nyaralókat”, ahogy beszélgetnek, esznek, cigiznek. Biztosan valami híres emberek lehettek, fogalmam sincs, én nem tülekedtem ott. Olyanok voltak a szerencsétlenek, mint a majmok az állatkertben. Miért csinálják ezt?

Simi kiszúrta az egyik hajón azt a koreai egy számos figurát, a Gangnam Style-t. (így kell írni?) Ott bohóckodott az embereknek, tiszta idiótán. Úgy tűnt lenézi azokat, akik ott álnak és őt kukkolják, nagyon gagyi volt. Akkor jutott eszembe a majom hasonlat.

Az biztos, hogy itt nagy élet van éjszaka is. Sok zenész és akrobata csoport produkálta magát az utcákon is, buli volt mindenhol.

 

Eltöltöttünk egy búcsúéjszakát a már-már megkedvelt F1 szobánkban, hogy holnap faképnél hagyjuk és hátat fordítsunk egy időre a Riviérának.

 

Irány Provence! :) Folytatás!!!! Coming soon….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.