Avagy: Salzburgi mese habbal

 

Salzburg

 

Utazásunk fő attrakciója Salzburg, én hittem, és akartam, hogy egy szép kis város lesz ez élőben is.

 

A szállásunk egy Ibisben volt, amolyan modern Forma1 jellegű, 3 ágyas szobákkal, városnézős, a szobát kizárólag alvásra használó  turistáknak való hotelben. Siminek nagyon tetszett, volt TV, meg reggeli, és emeletes ágyon alhatott velünk egy szobában. Álmai netovábbja (egyelőre) :) Még aznap este elmentünk egyet pizzázni. Olasz étterembe, mert az volt a közelben. Mindenesetre a pizza nagy volt, és pont annyira finom is, hogy a farkaséhes utazókat kielégítette. Jah, és persze itt is dohányoztak :o, de Jankóék nem gyújtottak rá odabent, ugye-ugye a magyar szocializáció. :)

Este Zoli és a Zolik (népszerű név) Jankóéknál bandáztak, én Simivel „otthon” maradtam, fáradt volt már nagyon. Pedig nagyon imádok ilyenkor én is vegyülni. Ezért szeretem a kempingeket, meg a meleg nyarakat. Ki lehet ülni, nem zavarunk senkit, akár hajnalig mehet a „party”, a röhögés, aki fáradt, szépen elvonul. Az ám az igazi szabadság! Az őszi utak kicsit mások, bár így is meg lehet oldani, ha kényelmetlenebb is picit. A srácok előtt nincs igazi komoly akadály. Nem tudom miről beszélgettek, mert nem voltam ott, de az tény, hogy valamikor hajnalban fejezték be, amin én egyáltalán nem csodálkozok, gondolom hatalmas horderejű kérdések merültek fel, meg az eddigi, csak tudat alatt kapisgáló gondolatok is felszínre törtek végre, vagy új értelmet nyertek. Tudom én mi a pálya. :)

 

Másnap.

Reggeliztünk fejenként 6 euro-ért,  ami megérte, mert klassz bőséges asztal várt minket. A többiek hazait ettek, kivéve a Zolikat és minket. Nem tudom ki hogy van vele, én nem igazán szeretem a hazai szendvicseket enni ilyenkor,  jobban esik a friss helyi kaja. Simi pedig egyenesen imádja ezeket a reggeliket. Zolim is, de az más, nála kajában nincs tréfa. :P

Összecihelődtünk, és irány az óváros!

 

Hol is vagyunk? Salzburgban, Ausztria Salzburg tartományában a Salzach folyó partján.

A kicsit távoli parkolóból begyalogolunk a történelmi belvárosba. A gyaloglást senki nem bánja, a látvány éppen eléggé kárpótol minket. A gyaloglás pedig egyébként sem lehet probléma a maratoni futóknak és a kis tornászpalántának. :) Amúgy senki nem panaszkodik. A Salzach partján sétálunk, előttünk a barokk város, felette meghatározó látványként Hohensalzburg középkori vára. A hegytetőn álló erőd ködpárában van még így reggel 10 körül, ami egyben misztikusan szép látvány, és egyben sajnálatos is, mert nem sikerül jó képet csinálnom róla. Mindegy, tele van vele a net. De én jobban szerettem volna egy sajátot.

Tátott szájjal menetelünk, van mit nézni. A biciklisek mosolyogva kérnek utat maguknak. Nagy kultúrája van itt a kerékpározásnak, és tényleg érdekes, hogy mindenki mosolyogva veszi tudomásul, hogy úgy közlekedünk a bicikliúton, mint a birkák.

 

Átsétálunk egy hídon, hohó, egy park. Csodaszép fák, Simi futni akar a fűben, fel a dombra. Megengedjük, hogy ne legyen jól nevelt, a képeken is jól mutat a vegetációval körülvéve.

Hátraarc, majd egy nagy kovácsoltvas kapun bevetjük magunkat a Mirabell-kastély kertjébe. 

Ezt a kertet nagyon dicsérték minden fórumon, de ízlés kérdése ugyebár. Nem rossz, nem rossz, de nekem túl francia. (Ez most nem azt jelenti, hogy nem csípem a franciákat, mert nagyon is). Ez a mértani pontossággal nyírt virágágyás design nem bír elvarázsolni, túl szabályos, nem ad szárnyat a képzeletemnek. Én az ennél vadabb, angolosabb kerteket szeretem. 

 

 

 

 

 

 

Van itt nagy tér, virág, fasor, szobor, szökőkút (amit tervezője zuhanyzás közben álmodott meg (Jankó szerint) :), majd sajnos meg is valósította a felfelé fordított zuhanyrózsa mintájára, aminek néhány spriccelője vízkőképződés okán kevésbé vastagon spriccel).  Jankó metaforái ma valahogy nagyon ütősek, röhögős a hangulat. :D

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszaolvastam. Ne higgyetek nekem, szép kert volt ám összességében!  Zenészekkel, mozdulat(lanság) művészekkel felturbózva. :)

 

 

Séta tovább. Kilépve a kertből, Jankó rámutatott egy házra szemben, ami Mozart szülőháza (vagy lakóháza?) volt. Amúgy elég sok háznál elhangzott hasonló, sajnos nem emlékszem rá, hogy melyik is volt Mozart eredeti szülőháza, bizonyos vagyok benne, hogy Salzburgban minden második épület, ami Mozart korában is állt már, rendelkezik legalább egy db. a nevéhez kötődő emléktáblával.

 

Következő állomásunk a folyó északi oldalán egy hegytető, aminek szégyenszemre nem tudom mi a neve (talán a Kapuzinerberg). Sok-sok lépcsőt másztunk felfelé, kanyargott a házak között, ráláttunk a háztetőkre, majd felérve a fás/füves csúcsra  a szerencsések még mókust is láttak. Simi is látta, ezek után tojt a kilátásra, csak a fát leste, mikor jön elő a mókus. Szép volt a látvány, megérte feljönni, még akkor is, ha a vádlim bedurrant a papírtalpú tornacsukámban. (futócipő kellett volna) Kattintottunk párat itt is, de még mindig kicsit párás/ködös volt az idő, pont annyira, hogy a képeink ne tudják visszaadni a látványt.

 

Innét lebattyogtunk, és nyomattuk a túrát a historical city-be. Itt azért már erősen kerestem a toalett feliratokat, és nagyon nem bántam, hogy egy téren (jujj, mi is a neve?) bevetettük magunkat egy kávézóba. Fullosnak tűnt a hely, de normál árakon (euro zónához képest). Rögtön jött egy sütitálcás néni, jó nagy színes gyümölcsös csodákkal, persze Simi szeretett volna enni, így kapott is egy szeletet. Ez a szelíden erőszakos nyomulás taszít engem picit, de a gyereknek nem fogom azt mondani egy sütire, hogy nem kapsz, meg majd veszünk, ha nem nyomul így a néni. Szóval lett süti ebéd előtt.

Kávéztunk, toalett is volt. Itt Jankóék nosztalgiáztak kicsit, emlékek a múlt időkből, amikor még nálunk is lehetett dohányozni a kávésbögre mellett.

A tér közepén egy barokk szobor áll, és itt található a legeslegkisebb üzlet, és lakás is, amit lefotóztunk. Jópofa volt, megálltunk a fallal szemben, néztük, kattintgattunk. Előtte a kutyát sem izgatta a falfelület, de a mi érdeklődésünket látva jöttek mások is, nézték mit nézünk, ők is fényképezni kezdtek. :D

 

A délután további része kicsit összefolyik.

Láttunk Mozart szobrokat, Mozart csokit több tehervonatnyi mennyiségben, szép gótikus alapokon nyugvó templomokat csúnya barokk belsővel. Itt ugye nagyon szeretik a barokkot. :)

 

A mai napom fénypontja egyértelműen a Dóm volt! Hatalmas, díszes, nem igazán az én ízlésem, Bár a homlokzata kivétel, az nagyon tetszik nekem, és valóban lenyűgöző. Éppen mise folyt, amikor beléptünk, nagyon halkan, lábujjhegyen előresétáltunk az oldalhajóban, amikor a pap befejezte a beszédet. Balra tőlünk férfikórus állt, előttük a karmester. Nagyon ünnepélyes volt a hangulat.

És akkor csoda történt! :o Elkezdtek énekelni, és megállt a levegő. Megállt az idő is, átestem egy másik dimenzióba. Leírhatatlanul jól hangzott, mintha angyalok énekelnének. Tisztán, finoman indult, lefojtott erővel. A magas és a mély hangok olyan harmóniában szóltak itt, hogy ilyet nem is hallottam még. Forte nem volt, asszem elájultam volna a gyönyörűségtől. :o  Tökéletesen betöltötte a teret a hang, fantasztikus akusztika! A basszus mintha a gyomromból jönne, borsózott a bőröm. Amikor abbahagyták, megtapsolták őket. Ez furcsa egy misén. A taps jól jött nekem is, mert visszahozott a valóságba.

Imádom a katedrálisok hangzási viszonyait!

 

A temető és a katakombák csodaszép! A sziklába vájt lépcsők és termek hangulata picit másvilági, izgalmas volt, jó hogy nem hagytuk ki.

Terveinkben szerepelt a Hohensalzburg várának bevétele. Siklóval terveztük a feljutást és gyalogosan a lefelé irányt, naná.

Nos, ez sajnos meghiúsult. Annyira gáz! Ugyanis ilyen kombinációban nincs siklójegy! A siklójegy amúgy csakis várbelépővel együtt létezik. Van olyan, hogy „fel gyalog, vár és sikló le” – tök béna kombi, ki az az ökör, elvarázsolt fazon, aki fel akar mászni, lefelé meg siklózni? - , meg olyan, hogy „fel-le sikló plusz a vár”. De az meg már húzós euróban. Hármunknak különösen drága mulatság lett volna. Siklózás ugrott, indulás gyalog fel. Jó kis hegyi túra volt, jutalomként ráláttunk az óvárosra felülről, és szemközti hegyekre a magasból. A lakóházak udvarai itt lemondhatnak minden intimitásról, tökéletesen átláthatók a kertek, a háztetőkre kitelepített kis teraszok asztallal, székkel. Van egy fajta bája, „Ez is egy fajta látvány” – ahogy Zoli mondaná. :D A várfalat is megnéztük kívülről, be nem mentünk. (Jó nagy! Meg sok a kő. :) ) Nem érte meg, sok idő lett volna, meg főleg múzeumokkal van tele, most arra nem vágytunk.

 

Visszasétáltunk a főtérre, kolbászoztunk, választottunk az eredeti osztrák választékból: debreczinert és puszta nevű kolbászt, meg nem is tudom még milyet, aminek tényleg német neve volt. Izgi dolog, hogy magyar nevű kolbászokkal van tele a vurstli Ausztriában. Több olyan étel neve is szóba került, amit mi magyarok a magunkénak gondolunk, de a szomszédok is maguktól származtatják (szilvás gombóc, Rigó Jancsi pl.) Bár nem csak nekünk van kétségünk egy-egy étel valóban osztrák eredetével, a szlovén szomszédok is találtak „közös pontot”. (http://hvg.hu/vilag/20120420_kolbasz_szlovenia_ausztria)

 

És akkor, vissza a főmenübe! És éssel nem kezdünk mondatot. :P

Ettünk, és jó esett, finom volt nagyon! De hol eszünk salcburger nockerl-t? Kardinális kérdés! Edittel pásztáztuk a vendéglők kínálatát és az árakat. Írták a fórumok, hogy klassz gasthous-ok vannak a városban, elfogadható áron, de mi valahogy egyet sem találtunk így nagy hirtelen.

 

 

 

Az óvárosban a Residenzplatzon lovaskocsi (fiáker) állomás van, isteni lóillat, annyira helyesek. :) Az óvárosban fiákerek jönnek-mennek, sajnos autó is, de nincs nagy autóforgalom. Sok a bringás is, nekem nagyon szimpatikus, élhető városrészek tűnt.

A tér óóóóriási, közepén egy szintén gigantikus barokk szökőkúttal.

 

 

 

 

Továbbmentünk a bevásárló/központi sétálóutca felé. A cégér táblák adnak egy fajta feelinget , háttérben a szép kis templomtoronnyal… Nem rossz, nem rossz! :) Az üzletek kínálatáról nem tudok sokat mondani, szép, exkluzív és drága.

Jártunkban-keltünkben belebotlottunk a Mozart kávézóba, ahová salzburgi galuska reményében betértünk. Wow, tutijó kis kávézó ez! Mozart kori stílus a modernnel vegyül, Mozart zene szól, még a csapból is Mozart csoki folyik. Meg is ijedtem picit milyen árakat látok majd az étlapon, de feleslegesen paráztam.

Kaptunk asztalt nyolcunknak, és rendeltünk. Nekem nagyon bejött ez a kisasszonyos, úrinős bánásmód, annak ellenére, hogy a HABitusom, külsőm alapján nem ebbe a kategóriába szoktak sorolni. :)

Jankó és Zoli Mozart sört (!) rendeltek, mi teáztunk, és természetesen kikértük a 2 db, egyenként 2 személyes salcburger nockerlt (továbbiakban SN), és egy császármorzsát Zolinak.

Jankó táplálkozási piramisán az édesség a háromszög annyira pici csücskén helyezkedik el, hogy szabad szemmel nem is látható. Ennek ellenére természetesen nem akart kimaradni a gasztro élményből, és beszállt Edit mellé 2. tagnak, én meg Simivel terveztem osztozni. Zoli csak egy kis kóstolóra jelentkezett be.

A tea, sör, kávék hamar megérkeztek, majd a császármorzsa is elfoglalta jól megérdemelt helyét Zoli előtt.

 

Én is szoktam császármorzsát készíteni, így nagyon kíváncsi voltam az autentikus változatra. Nem tudom, hogy az volt-e, de ha egy 10-es skálán az enyém mondjuk 7-es, akkor ez egy gyenge 4-es. Talán. Lapos volt, furán tésztás jellegű, agyonporcukrozott, túlságosan édes. De, ugye, éhes ember nem kritikus, éhes ember eszik, amit kap. Meg ugye ott volt a még a SN. A többi asztalnál már kihoztak pár tál SN-t, Edit rögtön kiszúrta, hogy ez olyan, mint a madártej hab. Jankó szkeptikus volt a finomságát illetően. :P

 

 

De végül megérkezett Ő, és mi furcsán kezdtünk viselkedni.

A salzburgi troll történetét más alkalommal fogom megírni, ez a poszt nem annyira szürrealisztikus, hogy be tudja fogadni a sztorit. És megér egy külön bejegyzést a mese. ;-)

Az ezután nagy tisztelettel csak „HAB”-ként emlegetett lény (Simon szerint PUFFANCS) kb. 24 órán keresztül lefoglalta a társaság szürkeállományát, így értelmes gondolat ritkábban látott napvilágot.

Én annyira röhögtem az asztalnál, hogy az már nyomokban sem volt úrinős. Jankót annyira megihlette a HAB, hogy annak hatására feltalálta a kanizsánert, ami Nagykanizsa méltán elismert étele lehetne. Recept később, a külön posztban, talán fotókkal. Érdemes lesz visszanézni! :o)

 

Hú, hol is tartok? Jah, megettük a HAB-ot, 5-en sem bírtunk vele, azt hozzátenném. Gyenge a magyar gyomrunk. :( Ez a kis mellékvágány azért ne térítsen el senkit attól a szándékától, hogy megkóstolja a SN-t, de azt vegyétek figyelembe, hogy a 2 személyesnek kiírt adaghoz minimum 3 jól fejlett felnőtt ember étvágya szükséges!

 

Sétáltunk, sétáltunk, sehová le nem csücsültünk. Szerettem volna szuvenírt vásárolni, de nem találtam. Ez mindig annyira nehéz. :( Gagyi hülyeséget, valami vackot nem akarok venni. De azért jó lenne, ha jellemző lenne a helyre, ahol vagyok. De ne legyen horroros ára sem, mert az euro is véges.  A Mozart csoki finom, volt is mindenhol, de itthon pont ugyanolyat lehet kapni a Müllerben. A hűtőmágnesek ritkán tetszenek, mindenhol tök egyforma, gagyi, semmi egyediség. Finnyás vagyok, ebből kifolyólag gyakran szuvenír nélkül megyek haza. :( Mint most is. Levinek vettünk csokit meg cukrot, nem vall nagy fantáziára, pedig az van nekem, csak másnak nincs. Vagy drágán adják a fantáziadús portékát. :O

Visszafelé sétálva megtekintettük egy Mozartot mérhetetlenül utáló valószínűleg bedrogozott szobrász alkotását, amit feltevések szerint a szállításkor vagy felállításkor (ki tudja már) leejtettek, aminek következtében több helyen zúzódásokat, töréseket szenvedett, aztán egy mamutcsorda éppen arra rohantában véletlenül átrobogott rajta, de a fáma azt mondja, hogy egy kisikló gyorsvonat is belecsapódott egy alkalommal. :P Titkos földalatti mozgalmak azt sutyorogják, hogy a HAB is benne van a dologban. Íme a szerencsétlen sorsú szobor:

 

(Elnézést kérek azon olvasóktól, akik látják a művészi értéket a fenti alkotásban, nézzék el nekem, és fogják esztétikai analfabetizmusomra.)

Buszba be, nézzünk kastélyt kerttel!

A Hellbrunni kastély volt a következő fogás a mai étlapon. A kastélyról nem tudok sokat mondani, mert a park annyira elvonta a figyelmemet, hogy mást alig láttam. A kastély szép, nagyon impozáns ezzel a vegetációval körülvéve. Be nem mentünk, talán egy nap is kellene, ha végig akarja valaki járni, én ilyenre nem vágyom.

A park viszont megér egy misét! Többet is. Nagyon zöld, és színes (őszi kompozíció), hatalmas nagy ősfás, gondozott. A gigászi méretű medencék tele van halakkal. Itt most nem kis pontyocska vagy harcsácska méretekre kell gondolni, hanem fél-, vagy egész macskacápákra. Én nem tudom ezek mik voltak, de az tuti, hogy nem ugrottam volna be közéjük. :o

Jah, itt volt egy ajándékbolt, ahol a lányok találtak egy oszták nemzeti ételek szakácskönyvet, amiben pl. a Rigó Jancsi, mint Rigo Jancsi sajátjukként volt feltüntetve a töltött paprika és a szilvás gombóc társaságában.  Mondjuk én nem vitatom, van némi közös vonal a történelmünkben. Nekem mindegy is bevallom, szeretem mindegyiket, akárki találta is fel! :)

Jót sétáltunk, fotóztunk, ez kellemes hely, szívesen visszamennék még.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tartottunk egy kis szünetet a hotelben, 2 órás pihi, zuhanyzás, és belevetettük magunkat az esti Salzburgba.

Edit információfüggő karakterének mi voltunk a haszonélvezői. A pihiidőt gasthous vadászattal töltötte a neten, és lőtt is egy kedvelt helyet a Residenzplaz közelében. A Zwettler’s szuper választás volt! Beültünk 9-en egy nagy körasztalhoz (csináltak nekünk helyet, kellett, mert amúgy tele volt). Nekem olyan PUB feeling volt, tök jó fej pincérekkel, laza, kötetlen stílus, tetőgerendás, pince jellegű belső, vadászos dekorációkkal.

Itt nagyon jókat ettünk, többség wiener snitzelt, sütőtökkrém levest, gulyást (ami pörkölt), szóval ilyen kis könnyű ételeket fogyasztottunk. Fincsi volt minden, és rengeteg. Én kis adagot kértem, így is Zoli fejezte be, pedig tudok enni. :o

Szunyit annyira megfogta a hely szelleme, hogy vett egy 1 (!) literes söröskriglit tőlük. Állítólag teát fog belőle inni. Na, persze.  :P

 

 

 

 

 Este Simi még fáradtabb volt mint tegnap, de nagyon jókedvű, szuperül bírja a gyűrődést. Annyira édes, ahogy próbál bekapcsolódni a beszélgetésbe, vicceseket, frappánsakat mond (ill. próbál :) ), ő is teljes értékű résztvevője a társalgásnak és a társaságnak.  

 

Két képet Edittől töltöttem le, remélem nem bánja, de annyira jól sikerültek! A temetősekről van szó, pl. ezt az utolsót is Ő készítette a sziklafalból fotózva. Köszi érte :) SOk szép képem van egyébként, de nem tudom mindet beszúrni ide, pedig sajnálom ám kihagyni!

 

Folyt.köv., holnap megyünk Grazba, de előtte reggel benézünk a Hangár 7-be, ami brutál jó!

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.